Az én kis sztorim

Czimondor Zsuzsi vagyok, családommal Zalakarosban élünk.

Az első tanult szakmám bőrdíszműves, de a szakma kitanulása után tettem egy hatalmas kitérőt és a világot járva, a turizmusban dolgoztam sok-sok élményekkel teli éven át. Földön, vízen, levegőben bejártam a világot. Ebben az időben a természetes bőrből csak az illata volt meg az orromban és a vágy, hogy egyszer majd újra bőrrel foglalkozhatok.

Az utóbbi években tértem vissza a bőrös gyökerekhez. Megkerestem a régi mesteremet, Marikát és újra átvettük a szakma alapjait. Nagy öröm volt vele a frissítés, élveztem minden percét. Sokat köszönhetek a szaktudásának és kedvességének illetve annak, hogy olyan jó szívvel fogadott annyi év után.

Berendeztünk egy házi műhelyt, eszközöket, szerszámokat kutattunk fel, anyagokat vásároltunk, és közben folyamatosan terveztem a modelleket és elkészítettem a megálmodott táskákat.  Ez a folyamat néhány hónapot vett igénybe …..…azóta készülnek a táskák eladásra.

2017 decemberében aztán megtörtént a hivatalos rajtolás! Azóta DormaniBag néven készítem és árusítom az általam megálmodott táskákat. A cégnév, Dormani, a leánykori nevem Dormán Zsuzsijából ered, édesapám biztosan örülne neki, de ő már sajnos nincs közöttünk.

Termékeimmel az a célom, hogy Önnek legyen egy egyedi, jó viselési élményt adó, szép, használható bőrtáskája. Táskáim sokféle igényt elégítenek ki, legyen az alkalmi, utcai vagy bevásárló esemény. Egyedi tervezésűek, kisüzemi módszerekkel készítem őket valódi bőrből, kis darabszámban.

Ha táskát szeretne, a DormaniBag jó választás!

A gyönyörű fotókért hálás köszönet Szilágyi Viktóriának!

  • Megbízhatóság 100%
  • Minőség 100%
  • Pontosság 100%
  • Elégedettség 100%
Share This